#JOMO

a minap látom az összes social media csatornán, hogy emberek vadul postolnak a puskás ferenc stadionból büszkén, hogy ők OTT vannak. nem esik le, mi ez az esemény, miért fontos ott lenni, érzem, hogy kezd bennem egy kis feszültség felépülni, vajon miről maradtam le? (#FOMO)

aztán másnap rájöttem, hogy azahriah koncert volt, abból is az első. telt ház, jár a taps és én azonnal megnyugszom. de jó, hogy ez nem izgat engem. írtam is gyorsan egy hamar felkapottá vált szösszenetet storyba, hogyaszongya:

“képzeljétek, tegnap nem voltam azahriah koncerten! tök jó volt.”

de ezt nem pusztán trollkodásból mondom, már a fiatalon is nyomtunk ilyesmiket. tán 1995-ben a pipa utcai kronenbourg sörözőben alapoztunk az esti közgáz pincés bulira augusztus 20-án. amikor eljött a szent tüzijáték pillanata, akkor még a pincérek is kicsődültek a sarokra, hogy láthassák az égbe puffantott csilliókat, de mi bent maradtunk a kiürült pincehelyiségben és a tévén követtük csak az eseményeket a barátaimmal. 

mindeközben elöntött valami elégedettség. nem tudtam akkor félrészegen megfogalmazni, hogy mi ez, nem ismertük a FOMO kifejezést, de mégis át tudtam érezni a #JOMO-t, a joy of missing out-ot, azt, hogy nem kell valami tömegnyomásnak engedelmeskednem, azt, hogy élvezhetem az életem a saját igényeim és szabályaim szerint, a saját tempómban.

főleg a mai világban nagy érték ez, ahol ezer csatornán ömlik rád, hogy hol lehetnél, mit csinálhatnál éppen, ha nem lennél olyan kis lúzer, hogy csak a telefonodat görgeted ahelyett, hogy kihúznál egy nagyon fontos tételt a végtelen bakancslistádról.

de ne aggódj, hunyd le a szemed, vegyél egy mély lélegzetet és élvezd a pillanatot, hogy szabad vagy, nem vágysz arra, hogy máshol legyél! #YOLO

Previous
Previous

a jó problémát próbálod megoldani?

Next
Next

milyen jól érezhetnénk magunkat, ha…